14 órás műanyag (spanyol)csizma elektrosokkolóval

Dongaláb korrekció: Bebax cipő

Ugrunk egy nagyobbat az időben: 2013. március. Eddig tartott az éjjel-nappali sínviselés - napi 2x-i tornáztatás (plusz részemről az - ÉFT-zés), most már csak alváshoz, napi 14 órát kell viselni a csizmát. Nappalra pedig egy Bebax cipő van a bal lábikóra, mert azt, bár szép laza, még mindig makacsul befordítja.

De már nem kell havonta sem kontrollra menni, csak 2-3 havonta. És van továbbra is torna, plusz külső talpél csikizés, hogy fordítsa kifelé a lábait, erősödjenek a lábfej külső izmai. És természetesen részemről ÉFT.

Jajdejó!!! Ismét egy lépés a szabadulásban.

Mi akadályozza a fordulást: a dongaláb vagy más?

A fiatalembert lehet, hogy bezárta és elkényelmesítette az éjjel-nappali mozgás kényszerpálya, nem nagyon akarja gyakorolni a hasra fordulást, pedig képes rá. Egy kicsit dolgozok a témára ÉFT-vel: felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon mi lehet az oka, hogy ilyen "lusti", és hogy vajon van-e akadálya annak, hogy sokszor a hasára forduljon. Figyelem, materialista emberek ezt a részt ne olvassák el... a lelki szemeim előtt megjelennek furcsa dolgok a gyerek körül - elképzelhetőnek tartom, hogy az izmaiban rögzült mozgáskorlátozásos szokásokat, infókat érzékelem. Ami eszembe jut, azt kikopogtatom. Nem tudom, hogy ennek köszönhetően-e, de a hasról hátra fordulás módja ezt követően megváltozik nála: eddig a feje emelésével húzta magát hátra, most már a popóját tolja fel először és úgy fordul. 

Oké, szuper, akkor haladjunk tovább. 

Megismétlem a kopogtatást magamon a saját bénító aggodalmaimra (probléma van a gyerekkel, foglalkozz a szülővel is): hogy türelmetlen vagyok vele, hogy le fogják hagyni a kortársai, meg hogy örökre így marad... a végén arra jutok, hogy elfogadom: a saját ütemében haladjon előre, és ne az elvárások miatt mozogjon, hanem azért, mert jólesik neki. Érdekes, de a kiskrapek a gyakorlat után átesik a ló másik oldalára: elkezd folyamatosan forogni oda-vissza, ha kell, ha nem. Mindent bepótol. Visszatér belé az élet. Így azt a gondolatomat, hogy elviszem Dévény tornára, megint elvetem.

24 órás műanyag (spanyol)csizma rokonsági "láb-átokkal"

2012. október vége. 2 hónaposan lekerül a gipsz a tappancsokról, az Achilles ín >>> oké. Kölyökpezsgőzünk. Nem kell többet hetente az ortopédiára mászkálni, elég havonta. De jó! Kezdődik a sínes-tornáztatós-saját munkás korszakunk.

A 24 órás dongaláb tartósín (spanyolcsizma)

Dongaláb tartósín

A fiatalember megkapja az első 24 órás műanyag sínjét (mi csak csizmának hívjuk), ami folyamatosan tartja a lába egészséges helyzetét, és segít elkerülni az egészségtelen állapot visszarendeződését. (Továbbra is költői kérdés: vajon mi az a hatalmas erő, ami annyira vissza akarja húzni az ízületeket és a csontokat a rossz állapotba, most is, amikor már a helyükre húzták őket? Nem kellene valahogy hivatalosan is felkutatni és megoldani az okát a buksiban, hogy ne csak én keresgéljem azt ÉFT-vel?) Ezt a sínt úgy két-háromhavonta kinövi, akkor gipszes mintázással újat készítenek. Bár ez nagyon pontos méretezést tesz lehetővé, még így is előfordul, hogy elrontják a csizmát más gyerekeknek is, nekünk is. A betegségügyi futószalag és a kapkodás! Ilyenkor a sín olyan lesz, mintha valami ufó lábára készült volna: a gyerek belemehetne lakni (lehet, hogy elcserélték valaki máséval?), és a sarka formája is elég gnóm. Amikor nekünk rontják el a csizmát, az orvos nem veszi észre, csak otthon derül ki, hogy nem nagyon lehet beleszuszakolni a gyereket: amott túl hosszú, emitt túl rövid. Már nem megyünk vissza rögtön újabb mintázásra. Elfogyott a szabadság, és akar a Kispista megint hetente az ortopédiára járkálni az ügyetlenkedés miatt... az orvossal való egyeztetés után házilag átalakítjuk a sínt: megrövidítjük és kibéleljük. Így használható - még jó, hogy a gyerek apja mérnök, ezermester, és meg tud ilyeneket csinálni. De mi van azokkal, akik nem tudnak?

Dévény vagy nem Dévény?

Közben egy gyógytornásztól érdeklődök, hogy ismer-e a lakhelyünkön Dévény tornászt >>>. Ismer, de egyrészt nehéz hozzá bejutni, másrészt a módszert magát kicsit radikálisnak tartja, sokat sírnak tőle a gyerekek... rendben, akkor ezen még gondolkodunk... Addig is marad a saját módszeres munka: a tornáztatás és az ÉFT. A tornáztatásra kitalálok kedves dolgokat, hogy ne legyen unalmas: reggel-este fél-egy órát énekelek-mondókázok a gyerkőcnek, és ritmusra mozgatom a lábikókat. Ez is együtt töltött idő. Még jó, hogy sok pozitív gyerekdalt tudok, mert a lányommal jó kis zenebölcsibe jártunk.

És most jön az a rész, amit a materialista emberek nem fognak értékelni. :-)

A kínzókamra ehhez képest kutya füle: a magyar betegségügy berkeiben

Az Achilles ín bal oldalon pirossal
(orthopedia.wikia.com)

2012. október. A műtét, az achillotomia. A megrövidült és a lábsarkakat túlságosan felhúzó Achilles ínt elvágják, kinyújtják, és úgy begipszelik a lábacskákat. A gipsz utána 10 napig a lábakon lesz, azalatt az őssejtekből újranő a hiányzó ínrész... (Juj. Csak azért engedem megcsinálni ezt vagdosást, mert nem bántanak létfontosságú szervet, jelenleg nincs jobb ötletem nekem sem, és mert ha kell, a negatív műtétélményt ki tudom oldani a gyerkőc lelkéből ÉFT-vel.)

Ezt csak akasztófa humorral lehet elviselni

Maga a műtét kivitelezésének körülményei teljesen megfelelnek a magyar betegségügy csak akasztófa humorral >>> elviselhető állapotainak. Reggel 7:15-re berendelnek minket babástul (ezért 5-kor kelünk), hogy mi leszünk az elsők a sorban. Lidocainnal le is érzéstelenítik a picúr sarkát. Aztán kiderül, hogy pár órás csúszás van, vissza az egész.

1% hogy nincs más baja a lábán kívül?

Orvoskeresés: tűt a szénakazalban
(magnifying-glass-map-1282512-m.jpg)

2012. tavasza, kb. 21. várandóssági hét. Nem akarok visszamenni Spártába (de kívánok az ott dolgozóknak sok szépet és jót), másik szülész-nőgyógyászt keresek. A Neten találok egy magánrendelőt, amelynek az orvosai egy közeli kórházban is működnek, ahol lehetne szülni is.

Megírom nekik a helyzetet, és megkérdezem, hogy vállalnak-e így. Kedvezőnek tűnik a válasz.

A 40 perces dongaláb ultrahang

Elmegyek az ott dolgozó F. doktorhoz (frissítés: rosszul emlékeztem, nem H. doktor, javítva), aki a főorvos. Vele annyi furcsaság adódik elsőre, hogy csak várandós gondozást vállal, szüléseket nem, mert a kardiológus letiltotta róla, nem bírja cérnával (azaz, szívvel). Hm, ez érdekes! Ettől függetlenül az első fogadtatás jónak tűnik. Csinálnak egy 40 percig tartó ultrahangot, amelyben szinte sejtenként nézik át a gyereket. Semmi újat nem tudunk meg róla. Illetve annyit, amit érzek is: hogy nagyon sokat ficánkol.

Maga túl sokat akar, örüljön, ha él

Aztán itt is bekeményedik a fogadtatás. Nekem "extra" igényeim vannak - nem elég, hogy dongaláb probléma áll fent, még szeretnék császár után természetes úton szülni, erre készülök, és ez pimaszul sok -, F. doktor "felkészít" az esélyeimre. Szerinte 70%, hogy ez is császármetszés lesz, mert lehet, hogy a rendellenessége miatt gyenge lesz a picúr és nem fog tudni kijönni, és náluk ekkora a második császár arány. Az nem számít semmit, hogy 4 év korkülönbség lesz a két gyerekem között, tehát elvileg a hegem kibírja a természetes szülést (amúgy is össze lett rakva energetikailag).

Csípőficam? Nem, dongaláb - így kezdődött

2012. tavasza. 18. várandóssági hét, a várva várt második gyermekem ultrahangja.
Az ultrahangos orvosnő tologatja az ultrahang szenzorát a hasamon, vizsgálja a pocaklakómat. A lábához téved, ahol elidőzik. Nézi, nézi, majd kijelenti:

Ez a láb valahogy nem stimmel.

Érzem, hogy elkezd vadul kalapálni a szívem. Valami baja van a gyerkőcnek??? Jesszusmária!

Dongaláb kép - az ultrahangon

Az orvosnő tovább nézi a magzatot. Megerősíti önmaga diagnózisát.

Igen, valami nem jó, ezt a lábikót nem kellene ebből a látószögből lapjával látnom.

Csípőficam? - hallom a saját rémült hangomat.

Nem, dongaláb. Valószínűleg.

Halványan feldereng, hogy hallottam már ezt a kifejezést az Interneten egy írópartneremtől, azzal a mellékhanggal, hogy a veleszületett dongalábból sok macerával jár kihozni a gyereket...