|
Első talpra állás -
dongaláb ide vagy oda |
2013 júniusa. A fiatalúr már elég nagy ahhoz, hogy elmenjek vele a
mozgásos-játékos-éneklős-mondókázós zenebölcsi foglalkozásokra. Ide anno a lányommal is jártam, és a hölgyemény sokat fejlődött mozgásban, kézügyességben, beszédben, énekben - ráadásul nagyon szerette is.
Ami jó a kezeknek, jó a lábaknak is
Tehát elkezdünk Kriszta "nénihez" járni, hogy jól érezzük magunkat, és hogy
a kezek és a lábak blokkjai >>> ettől is tovább oldódjanak, alakuljon a dongaláb. Ezzel körülbelül egy időben, rácáfolva az előzetes orvosi aggodalmakra, hogy gyenge a fiatalúr
peroneus izma >>>, és ezért nem fog tudni felállni, járni, eceterá, a gyerek
9 hónaposan teljesen normálisan talpra áll a járókában. Dobok egy hátast, és itatom az egereket. Nagy utat tettünk meg a születése óta, de erre nem számítottam.
Ha pozitív, és tálcán kínálja az élet: el kell fogadni!
És még további meglepetések várnak ránk. Egy országos haladó szellemű női Facebook csoportban egy tag felteszi azt a kérdést, hogy milyen
szerencsétlenség történt velünk mostanában, ami először vereségnek álcázta magát, de aztán
pozitív dolog lett belőle. Hozzászólok én is, hogy a dongalábat ebbe a kategóriába sorolom, mert a családdal együtt töltött időt is kaptunk hozzá, elég jó orvosokat ismertünk meg vele, és a kezelési folyamattal sokat tanultam az emberi test működéséről.
A bejegyzéshez hozzászól egy másik csoporttag, Kriszta is, hogy ő
Bowen alkalmazó, és lehet, hogy tudná tovább támogatni a regenerálódást, ezért ha úgy gondolom, szeretettel vár minket
manuális kezelésre. Ettől olyan jó érzésem támad, hogy rögtön rábólintok: jól hangzik, meggondolom (és magamban hozzáteszem, hogy persze, megyünk, erre a lehetőségre vártam). Csak utána kapcsolok, hogy de könnyelmű voltam, mert ha Kriszta például Nyíregyházán vagy Zalaegerszegen működik, akkor fogalmam sincs, hogyan fogunk hozzá elmenni, eljárni...
Pár perc nyomozás után kiderül, hogy nem Nyíregyházán, és nem is Zalaegerszegen működik...